KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT

Mi a közösségi szolgálat?

2016-tól az érettségi vizsgára jelentkezés előfeltétele, hogy minden diák 50 óra közösségi szolgálatot végezzen középiskolai tanulmányai során.

A közösségi szolgálat olyan tevékenység, melyet a diákok értékeik mentén választanak, anyagi ellenszolgáltatás nélkül végeznek, azzal a helyi közösség érdekeit szolgálják, és mellyel saját személyiségüket, különféle készségeiket fejlesztik. Közösségi szolgálatot sokféle motivációból végezhet valaki: hogy megismerjen egy foglalkozást, hogy mások érdekeit szolgálja, közösséghez tartozzon, hogy elérjen egy fontos célt, például a környezet szépülését, hogy bizonyos tulajdonságainak fejlődését elősegítse, hogy hasznos módon töltse az idejét, bajba jutottakon segítsen, védje a környezetet vagy gyakorlatot szerezzen egy számára fontos területen.

A közösségi szolgálat végzése során az egyén nem csak a helyi közösség javát szolgálja, megold egy társadalmi, környezeti stb. problémát és ezzel értéket teremt, hanem egyúttal együttműködő készsége, empátiája, kreativitása, felelősségvállalása, projektismerete is fejlődik.

Számos tulajdonság, a későbbi munkavállaláshoz szükséges készség igazán a gyakorlatban tud fejlődni, valódi élethelyzetekben, a tevékeny munka során. A közösségi szolgálat egy olyan gyakorlati terep, ahol az iskolában elsajátított számos elméleti ismeret és tanulási teljesítmény mellett az életvezetési készségek is fejlődhetnek, a gyerekek tapasztalatot szerezhetnek különféle szervezetek működésével, munkakörökkel, társadalmi problémákkal kapcsolatban, és kipróbálhatják magukat aktív, cselekvő, szolgálatot teljesítő egyénekként is.

 

További információ elérhető az alábbi linken: http://www.kozossegi.ofi.hu/

Közösségi szolgálati napló letölthető itt: napló

 

Közszolgálati Együttműködési Megállapodások

 

Sorszám                                Partner
1.  XVI. Ker. Önkormányzat Területi Szociális Szolgálat
2. Agora Sport és Szabadidő Közhaszú Nonprofit Kft.
3. Alba Pont Lakóközösségi Információs Központ
4. Alcsútdoboz Település Önkormányzat
5. Alcsúti Református Egyházközség
6. Apróka Bölcsőde Zsámbék
7. Baj Község Önkormányzata
8. Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány
9. Baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola
10. BEMKK Nagy Károly Városi Könyvtár
11. Bicske Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat
12. Bicskei Baptista Misszió Alapítvány
13. Bicskei Oroszlán Patika Bt.
14. Bicskei Torna Club
15. Bodmér Község Önkormányzata
16. Boldog Gizella Alapítvány
17. Boldog Gizella Alapítvány
18. Budaörs Város Önkormányzat Egyesített Bölcsödei Intézmény
19. Budapest Főváros XV.ker Önkormányzat Egyesített Bölcsödék
20. Budapest XVI.ker Önkormányzat Területi Szociális Szolgálat
21. Bűnmegelőzési Vagyonvédelmi Alapítvány (Kazincbarcika)
22. Czetis Ház Kft. Szár
23. Csákvár Város Önkormányzata
24. Csesztreg Község Önkormányzata
25. Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola Bicske
26. Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ, Bicske
27. Ein Herz für Kinder ZweisprachigerKindergaretn (Törökbálint)
28. Eszterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Ált.Isk. Csákvár
29. Etyek Sportegyesület
30. Fehérvár Enthroners Sportegyesület
31. Felcsút Községi Önkormányzat
32. Felcsúti Református Missziói Egyházközség
33. FMREFK Székesfehérvári Rendőrkapitányság
34. Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (Vámosmikola)
35. Gondviselés Alapítvány (Győr)
36. Háromhárs Óvoda  Alcsútdoboz
37. Hernádi Pitypang Egységes Óvoda-Bölcsöde
38. Jobsforward Kft.  ( Budapest)
39. Kálmánháza Község Önkormányzata
40. Kispest Se Futsal
41. Lovasberény Község Önkormányzata
42. Lovasberényi Napközi Otthonos Óvoda és Konyha
43. Magyar Vöröskereszt Fejér M-i Szervezet
44. Magyar Vöröskereszt Komárom
45. Máriaremete-Hidegkút Ökumenikus Általános Iskola, Budapest
46. Martfűi József Attila Általános Iskola
47. Mór Városi Önkéntes Tűzoltó Egyesület
48. Nagart Kft. (Győrújbarát)
49. Nagykőrösi Kinizsi-Fc
50. Názáret Misszióház, Budapest
51. Óbarok Község Önkormányzata
52. OHÜ Nonprofi KFT. TE SZEDD!!!
53. Országos Mini-Football Szövetség Sárszentmihály
54. Pátkai Önkormányzat
55. Pátyi Sportegyesület
56. Pest MKI Érd Katasztrófa védelmi Kirendeltség
57. Pilisvörösvári UFC
58. Polgárőr Egyesület, Felcsút
59. Pressley Ridge Magyarország Alapítvány
60. Rábapatonai Község Önkormányzata
61. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény
62. Szári Romhányi György Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola
63. Szárliget Község Önkormányzatat
64. Szegedi Vasutas Sportegyesület
65. Szent Mihály Idősgondozási Központ
66. Szép Jelen Alapítvány Kozhasznú Szervezet
67. Tabajd Község Önkormányzata
68. Tác Község Önkormányzata
69. Tiszta Bolygó Nonprofit Kft.
70. Váli Mesevölgy Óvoda
71. Véka Egyesület
72. Viadukt Se Biatorbágy
73. Villányi Torna Club
74. Völgyvidék Vidékfejlesztési Közösség KHE
75. Zalaegerszegi USC
76. Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Ált. Isk

 

 

 

Aktuális

A szakmák Európa Bajnoksága! A EuroSkills verseny, vagyis a fiatal szakemberek Európa-bajnoksága, látványos bemutatója a…
Fontos Információk! Tanulóknak ügyintézés minden nap 12.40-13.30 között az ebédszünetben. Diákigazolvány matricák átvétele (aki…
2018 Tata farsang kupa
Tatán is dobogóra állhattunk! Alig pihentük ki magunkat a saját gasztro versenyünk után, máris Tatára utazott iskolánk…
gaszro csapat 2018
VI. Letenyey Gasztro Verseny Az idei télen is, mint minden évben egymást érték iskolánkban a rendezvények. Ezek megkoronázásaként…
csira2018
A „Séf kertjében” jártunk A 13. osztályos mezőgazdász és vendéglős technikusaink ma látogatást tettek a Séf kertjében, Pilisen. A…